Bemutatkozás
Dr. Sághi Katalin, háziorvos
Dr. Sághi Katalin vagyok, 1970-ben születtem Budapesten. 1998-ban szereztem orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A diplomaosztás után háziorvosi rezidensként dolgoztam 2 évig a XI. kerületben, a Kenderes utcai rendelőben. Rezidensi gyakorlatom mellett a kerületben ügyeletes orvosként is dolgoztam. 2004-ben tettem le a háziorvosi licence-vizsgát, majd Kispesten helyezkedtem el családorvosként.
1996-ban mentem férjhez, azóta lakunk a kerületben. Jelenleg Sasadon élünk négy kislányunkkal.
Az utóbbi években homeopátiával és a természetgyógyászat különböző ágaival, különösen gyógynövényismerettel kezdtem foglalkozni. Betegeim gyógyításában és a betegségek megelőzésében ötvözni szeretném a hagyományos („nyugati típusú”) orvoslás és a szelídebb gyógymódok nyújtotta lehetőségeket.
Wágnerné Sümegi Éva, körzeti ápoló
Wágnerné Sümegi Éva vagyok. 1974 óta dolgozom az egészségügyben. Pályafutásomat csecsemőápolóként kezdtem a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, később ugyanitt műtőasszisztens voltam. 1986-ban végeztem el a körzeti betegápolói szakot. Két lányom születése után, 1984-től körzeti nővérként dolgozom.